2021

2021. december

Apróság, de mégis üdvözlendő változás, hogy a papír alapú képzési programokat már nem kell „bombabiztos”, a jogi iratokhoz hasonló módon összefűzni. A kormányrendelet-módosítás további részleteit az alábbiakban ismertetjük.
A Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) honlapján közzétett listáján a szervezetek között többségében a szakképzési centrumok által létrehozott vizsgaközpontok szerepelnek, de néhány, a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet is rendelkezik akkreditációs státusszal.
Módosították a nyilvántartásban található 6 programkövetelményben az azonosító számokat.
A minisztérium egyik partnerünk kérdésére megerősítette, hogy a részszakmákra felkészítő képzéseket a felnőttképzők is megvalósíthatják a képzési és kimeneti követelményekben szereplő minimális óraszámok 40 százalékában. A részszakmák listáját lásd lent.

Különszám – 2021. december 9.

A módosítást a Magyar Közlöny 224. számában (2021. december 8.) tették közzé.

Különszám – 2021. december 22.

2013. évi LXXXVII. törvény módosítása, 2019. évi LXXX. törvény módosítása, 11/2020. Korm.rendelet módosítása

2021. november

A „saláta” törvényjavaslat az országgyűlés honlapjáról érhető el, cikkünkben a tervezet fontosabb változásait ismertetjük.
Nemcsak azokat a képzőket ellenőrzik, amelyek a hatóság 2021. évi ellenőrzési tervében szerepelnek. (Lásd: FeFi 2021. május, 285 felnőttképzőt ellenőriz idén a Pest Megyei Kormányhivatal)
2021. július 1-től a felnőttképzési törvény egyértelműsíti, hogy az online térben megvalósuló tanóra is kontaktórának tekinthető, ugyanakkor a jelenlét igazolásának dokumentálása mégsem egyértelmű.
2021. szeptember 1-től módosult a jogszabály, egyszerűsítik a szakmai képzés és a részszakma képzési/szakmai programját.

Különszám – 2021. november 8.

A rendelet 2021. december 5-én lép életbe, és a Magyar Közlöny 200. számában jelent meg. (lásd itt: http://www.fefi.hu/sites/default/files/melleklet/mk_21_200.pdf​)

Különszám – 2021. november 24.

A KAV (Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont) honlapján elérhetőek az új gépkezelői képzések tantervi és vizsgakövetelményei.

2021. október

A szakképzési törvény végrehajtási rendelete (12/2020. Korm. rendelet) 2021. szeptember 1-től egyszerűsítette az előírásokat.
A szakmai oktatáshoz és képzéshez felvehető hitelekre vonatkozó 1/2012. Korm. rendelet módosítási 2021. október 9-től hatályosak.
A programkövetelmények nyilvántartásba vétele mellett többnek elutasításáról is döntést hoztak.
Postán, csomagküldő szolgáltatóknál már megszokott, hogy papíros helyett az érintőképernyőn kell aláírni az átvételt.

Különszám – 2021. október 1.

„A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül történő támogatása” elnevezésű, GINOP Plusz-3.2.1-21 kódszámú pályázati a kérelmet 2021. október 1. napjától lehet beadni, a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. december 31. napjáig.

2021. szeptember

A 15 milliárd forint keretösszegből munkahelyi képzések megvalósításához nyújtanak támogatást, amely képzési költségekre és bértámogatásra fordítható. A most megjelent felhívás a GINOP Plusz-3.2.1, összesen 70 milliárd forint összegű projekt első üteme.
A szóban forgó szakképesítések átkerültek a hatósági hatáskörbe tartozó képesítő képzések közé.
A mellékelt check listában azt is részletezzük, hogy mit vizsgál a hatóság a „régi” típusú ellenőrzések során.
A Nexius Learning felületéről ingyenesen elérhető videóelőadások és szövegek a felnőttképzés átalakításának indokait, a jelenlegi lehetőségeket és jogszabályi összefoglalót, ismertetést tartalmaznak.

2021. augusztus

Megjelent a 34/2021. ITM rendelet az ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről (lásd: FeFi, 2019. július A Magyarországon szabályozott szakmák megújítása az OKJ átalakításával párhuzamosan folyik)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sorban utasítja el az intézmények akkreditált vizsgaközpont létrehozása iránti kérelmét.
Az Innovatív és Képzéstámogató Központ (IKK) honlapján közzétett programkövetelményeket az adott ágazatért felelős minisztériumok dolgozták ki. Több képző is benyújtott már programkövetelményekre javaslatot az IKK-hoz, de egyelőre nem kapnak választ, illetve már elutasítás is történt. Amennyiben valamely programkövetelmény bekerül a rendszerbe, a vizsgáztatás rendszerkövetelményeit is ki kell egészíteni az új szakképesítéssel.

2021. július

A 2019. évi LXXX. szakképzési törvény 2021. július 1-től életbe lépett módosításával együtt annak végrehajtási rendelete (12/2020. Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról) is megváltozott. A felnőttképzési törvény módosítása szintén 2021. július 1-től hatályos, az ehhez igazított végrehajtási rendelet azonban még nem jelent meg. A FeFi szakmai partnerének, a Tudáspont Kft. honlapjáról ingyenesen elérhetőek a felnőttképzési törvény és szakképzési törvény végrehajtási rendeletekkel egybeszerkesztett, aktuális változatai.
Az átmeneti időszakban a képesítő vizsgák lebonyolítását az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) jogosult végezni.
A 2021. július 12-én már a pályázati szakasz első ütemében, mintegy 15 perc alatt lezárult a benyújtási lehetőség.
Kormányrendelet (311/2021. Korm. rendelete a komplex felzárkózási képzésekről) szabályozza a komplex felzárkóztatási képzések feltételeit.

Különszám – 2021. július 16.

2021. július 16.-án kora délután megjelent a GINOP Plusz-1.2.1-21-es kódszámú felhívás módosítása. Ennek értelmében a támogatási kérelmeket már csak egy szakaszban: 2021. július 12. 08:00 órától 2021. július 19. 12:00 óráig lehet benyújtani. Az értékelési határnapokig beérkezett projektek együttesen kerülnek elbírálásra. Ugyanakkor továbbra is szerepel a szövegben az, hogy a felhívást a pályázat kiírója lezárhatja a megadott határidő előtt is, amennyiben a benyújtott projektek igényelt összege eléri a rendelkezésre álló keretösszeg 130 %-át.

2021. június

Az akkreditációs vizsgaközpontok létesítéséért fizetendő díj 1 milliótól 17 millióig terjed.
A vizsgákat az IKK-val eseti szerződést kötő szakképzési centrumok, képzők is megszervezhetik a saját képzési helyszínükön, addig, ameddig – várhatóan 2021. második felében – megalakulnak az akkreditált vizsgaközpontok.
A Diákhitel Központ Zrt. minden szakképzésben résztvevő felnőttnek, akinek az adatai rögzítésre kerülnek a FAR-ba, megadja az igényelt képzési hitelt.
Már 416 programkövetelmény, pontosabban az azok alapján kidolgozott képzési program szerint lehetséges szakmai képzéseket tartani.

Különszám – 2021. június 4.

Közeledik az árbevétel bejelentésének a határideje. Azoknak a képzőknek, aki a „régi” és az „új” rendszer szerinti felnőttképzési engedéllyel is rendelkeznek, a vagyoni biztosítékról szóló szerződés(k)en kívül az alábbiakban mellékelt két külön adatlapot kell kitölteniük.

Különszám – 2021. június 9.

Az „új” rendszer szerinti engedéllyel rendelkező képzők a FAR-ba való belépést követően láthatják azt a felületet, ahova az árbevétellel kapcsolatos bejelentést kell megtenniük.

Különszám – 2021. június 28.

2021. július 1-től változik a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény, a 2019. évi LXXX. szakképzési törvény bizonyos pontjai 2021. július 1-én, továbbiak pedig 2021. szeptember 1-én lépnek hatályba Megkezdődhet a vizsgaközpontok akkreditációja

2021. május

Az Országgyűlés hamarosan tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely a szakképzési, a felnőttképzési és az azokkal összefüggő törvényeket módosítja. A változások egy része 2021. július 1-től kerülhet bevezetésre.
Az ellenőrizendő képzők listáján (lásd lent) olyan képzők is szerepelnek, amelyeknek az ellenőrzését egy évvel korábbra ütemezték be, azonban a pandémia közbeszólt.
Az új programkövetelményekkel együtt már 414 dokumentum érhető el. Néhány szakképesítésből immár vizsgára is lehet jelentkezni az IKK online jelentkezési felületén.
A több mint 100 ezer alacsony végzettségű és közfoglalkoztatott felnőtt képzéseinek projektje 2022. év végéig tart.

Különszám – 2021. május 27.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt a képzők továbbra is megválaszthatják, hogy személyes jelenléttel vagy online tartanak képzéseket.

2021. április

A Magyar Közlöny 63. számában (2021. április 15-i) kihirdetett kormányrendelet szerint a képzők választhatják meg, melyik formában tartják meg a képzést.
Búcsú az OSAP-tól, amely mintegy negyed századon keresztül adott keretet a felnőttképzők működéséhez.
Az idén március végén megjelent rendeletmódosítás szerint (A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. Korm. rendelet) a hitelkérelmeket 2021. május 31-től lehet benyújtani a Diákhitel szervezetnek.
Csaknem 400-ra bővült a programkövetelmények száma, közülük néhányat módosítottak
A felnőtt tanulóknak a szakmai képzéseken elsajátított tudásukról, amennyiben azt valamelyik felnőttképző intézményben szerezték meg, független akkreditált vizsgaközpontokban kell számot adniuk.
„A személytanúsítás akkreditálási követelményei” című egynapos rendezvényt 2021. április 21-én tartják meg a már nyilvántartásba vett szakértők számára.

Különszám – 2021. április 7.

A felnőttképzésben 2021. április 8. napját követően lehet visszatérni az „iskolapadba” Valamint: a „régi” képzéseknél is megszűnt az OSAP adatszolgáltatási kötelezettség

Különszám – 2021. április 8.

Április 19-ig meghosszabbították a felnőttképzőknél is a védelmi intézkedések hatályát

Különszám – 2021. április 15.

Megjelent a Kormány 177/2021. (IV. 15.) Korm. rendelete a köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben, valamint a felnőttképzésben a rendes oktatásra történő visszatérésről és az óvodákban elrendelt rendkívüli szünet megszüntetéséről

Különszám – 2021. április 21.

Az IKK (Innovatív Képzéstámogató Központ) honlapján közzétették a vizsgaszabályzatot, és az online jelentkezési felületet is.

2021. március

A kérelmeket a megyei és fővárosi kormányhivatalokhoz szükséges benyújtani.
Ugyanakkor biztonsági okokból jelenleg csak magyarországi IP címről érhető el a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) felülete.
Az eddigi 30 nap helyett 2021. március 1-től már 8 napon belül kell az intézményre vonatkozó adatváltozásokat bejelenteni.
A Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben (FAR) néhány napja az újabb, március elején kezdődő képzések résztvevőinek az adatainál már megtekinthetőek az oktatási azonosító számok is.
2021 márciusában 12 újabb, az alábbiakban felsorolt programkövetelménnyel bővült a lista, és még továbbiak megjelenése is várható hamarosan.

Különszám – 2021. március 7.

2021. március 8-tól április 7-ig SZEMÉLYES TALÁLKOZÁST IGÉNYLŐ KÉPZÉSEK a FELNŐTTKÉPZÉSBEN SEM tarthatók, a vizsgákat el kell halasztani

2021. február

A személytanúsítás akkreditálási követelményei elnevezésű rendezvényre 2021. február 18-ig lehet jelentkezni a részvételi díj befizetésével egyetemben.
A vizsgaközpontok akkreditálásának szakmai követelményrendszerét tartalmazó tanúsítási rendszerkövetelmények a Képzési területek Egységes Osztályozási Rendszere (KEOR) szerint kerültek besorolásra.
A maximum 6 órás, vagy az alatti óraszámú, de nem hatósági jellegű belső képzések, valamint a munka- és tűzvédelmi képzések is kikerültek a felnőttképzési törvény hatálya alól. Az adatszolgáltatás határideje is meghosszabbodott a belső képzések esetén.
A rendszer egyértelműen tartalmazza a rögzítendő képzési és résztvevői adatokat is, a FAR felhasználói útmutatóját viszont még nem aktualizálták.

2021. január

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rövid összefoglalót jelentetett meg a felnőttképzési törvény (2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény) módosításáról. A tájékoztatóban kiemelik, hogy a módosítás „egyértelműsíti – de tartalmában nem változtatja – a törvény hatályát.” A tájékoztatót e cikk mellékletében közöljük.
Noha a felnőttképzési törvény módosult, a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) ezt még nem követte le. 2021. január 1-től kikerült a felnőttképzési törvényből (2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről) a képzők statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó rész, azonban a „régi” típusú engedélyezett képzéseknél más szabályok érvényesek.
Az Innovációs és Képzéstámogató Központ Zrt. honlapjáról már összesen 363 programkövetelmény tölthető le.
A Metamorf masszázs és az Online 1D alapképzés 6 órás tanfolyamok díja egyaránt 24 900 Ft, a Népi játékok képzés viszont csak 10 000 Ft-ba kerül. A paletta igencsak színes, de vajon a képzőknek is jó ez?
A FeFi partnercége, a Tudáspont Kft. által kidolgozott minőségirányítási rendszer precízen követi a jogszabályi előírásokat, ugyanakkor rugalmasan adaptálható a képzők napi működési folyamataihoz is. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy milyen egyezőségek és különbségek jellemzik a korábbi és a jelenlegi MIR-t.
Mint ahogyan erről a FeFi legutóbbi számában beszámoltunk, a pályázat keretében az eszközbeszerzésen túl képzésekre is lehet forrást igényelni.

Különszám – 2021. január 22.

Jó hír, hogy a 2021. január 1-től érvényes jogszabályoknak megfelelően módosult a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) felülete.