Jogszabály módosítások

Jogszabály módosítások

A Magyar Közlöny 235. számában megjelent

  • a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosítása,
  • a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítása,
  • a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. Korm.rendelet módosítása,

valamint a módosult a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. Korm. rendelet is (Magyar Közlöny, 232.).

Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a lényegesebb változásokat, amelyek a szakértőkre, a képzési hitelről szóló részekre, a szabálysértés esetén kiszabható szankciókra, és a programkövetelményekre vonatkoznak.

A szakértői jogosultság megszerzésének feltétele most már az is, hogy a jelentkezőnek a megfelelő szakképzettség és szakmai gyakorlat mellett továbbképzésen kell részt vennie, és sikeresen le is kell vizsgáznia. Azoknak a szakértőknek, akik 2022. január 1-jét megelőzően már tevékenységüket bejelentették, a jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy a 2022. január 1-ét követő első továbbképzési időszak végéig eleget tehessenek a továbbképzési- és vizsgakötelezettségüknek.

Nagyon szigorú szankciókat alkalmaz a törvény a támogatott képzést megvalósító felnőttképzőkre – főleg, ha ismételt szabálytalanságot követnek el -, nagy összegű bírság mellett akár az adószámot is törölhetik.

Kiegészül a törvény a képzési hitelre vonatkozó feltételek részletes leírásával, amelyek számos pontban szigorodtak, például az eddigi, októberben életbe lépett változásokon kívül még előírás lett az is, hogy a résztvevőnek a szakmai képzés vagy oktatás megkezdése előtt a képzési díj legalább húsz százalékát be kell fizetnie a képző részére (eddig nem kellett semmit sem fizetni). Ezen kívül, ami a leglényegesebb: szabad felhasználású hitel felvételére már nincs lehetőség.

A szakképzési törvényben a programkövetelmények elbírálásának idejét 3 hónapban állapítják meg (eddig ez nem volt szabályozva), s kötelező szakértőt is igénybe venni, valamint a programkövetelmény nyilvántartásba vételekor, vagy esetleges módosításakor a benyújtónak eljárási díjat kell fizetnie (eddig ingyenes volt).

A hitelre vonatkozó rész december 20-tól, szabálysértés esetén kiszabható szankciókra és a programkövetelmény benyújtásakor fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó rész már 2021. december 22-től, a további részek pedig 2022. január 1-től hatályosak.