2017. február

2017. február

A SZÉCHENYI2020 honlapon elérhető – még nem végleges, azaz a társadalmi véleménynyilvánítás céljából közzétett – kiírás szerint a nyelvi képzések megvalósítására önállóan a szakképzési centrumok nyújthatnak be kérelmet. Támogatási kérelem benyújtására azonban konzorciumi formában is van lehetőség.
A társadalmi egyeztetésre közzétett felhívás szerint a kialakítandó hálózatok és a megvalósítandó képzések hozzájárulhatnak a gazdaság változó képzési igényeinek kielégítéséhez, valamint a digitális oktatás és tanulás elterjedéséhez.
Azoknál a képzőknél, ahol a külső értékelés megelőzte a hatósági ellenőrzést, kevesebb szabálytalanságot lehetett tapasztalni, mint azoknál, ahol ilyenre nem került sor. A felnőttképzési törvény 2016 nyarán életbe lépett módosításának következtében a külső értékelés támogató, segítő szerepe is megváltozott.
A korábbi feltételek szerint a jelentkezőknek legalább általános iskolai végzettséggel kellett rendelkezniük, jelenleg már elegendő az alapfokú írni, olvasni és számolni tudás megléte is, az ISCED I. szintű végzettség.
1/2017. (I. 23.) MvM rendelet a Miniszterelnökséget vezető miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 2017. január 25-től hatályos

Különszám – 2017. február 5.

Az utóbbi napokban több GINOP projekt társadalmi egyeztetés céljából közzétett felhívása jelent meg. A végleges felhívásokat az irányító hatóságok a későbbiekben hirdetik meg, azaz a mostani szöveg még több ponton is módosulhat.