2014. december

2014. december

2014. december 15-i hatállyal régi-új intézményként kezdi meg működését a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, az NSZFH.
46 szakmai programkövetelmény található immár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján. Ezek többsége 1-3 modulból áll.
„A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan kidolgozott és módosított mestervizsga-követelményeket, új és módosított szakképzési kerettanterveket, továbbá módosuló szakmai és vizsgakövetelményeket tartalmaz. Az új követelmények lehetővé teszik a mestervizsgáztatási lehetőségek kiszélesítését, illetve az iskolai rendszerű szakképzés bővítését.” – olvasható a dokumentum bevezetőjében.
Módosul néhány pontban a nyelvi programkövetelményekről szóló rendelet (16/2014 (IV. 4.) a felnőttképzési nyelvi programkövetelmények nyilvántartásba vételének követelményiről és eljárási rendjéről, valamint a nyelvi képzés követelményei teljesítésének igazolásáról)
Az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR) alapján dolgozzák ki a nemzeti képesítési keretrendszereket.  Az egyes országok különböző képesítései így összehasonlíthatóvá válnak egymással. 

Különszám – 2014. december 1.

Módosult a 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról