Képzési és fejlesztési támogatás egyedi kormánydöntés alapján

Képzési és fejlesztési támogatás egyedi kormánydöntés alapján

Ötven és ötszáz fő közötti új munkahelyet teremtő beruházás esetén egymillió euró összegben nyújtható támogatás, az ötszáz fő feletti létszám esetében ez az összeg kétmillió euróig terjedhet.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a Kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályairól elnevezésű, 149/2012. (VII. 6.) számú Korm.rendeletről kérdeztük az NGM szakállamtitkárságát.

FeFi: Milyen egyedi szempontok alapján döntenek a támogatások odaítéléséről?

NGM Kommunikációs Titkárság: A támogatások odaítéléséről a kérelmező által elkészített dokumentáció, a támogatási kérelem alapján a Kormány hoz döntést. A Kormány által figyelembe vehető szempontok a következők:

  1. képzési célú támogatás esetében: a beruházás helyszíne (elmaradott/nem elmaradott térség), a létrehozott munkahelyek száma, a képzésbe vont személyek száma, a lebonyolított képzés jellege (általános, azaz más munkaterületen is felhasználható vagy speciális, az adott munkáltatónál használható tudást nyújtó), a képzésbe vont hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő személyek száma, az egy főre jutó képzési költség mértéke, a képzési programban foglalt elemek indokoltsága, a támogatás ösztönző hatásának mértéke (az ösztönző hatást a kérelmező által készített elemző dokumentum támasztja alá);
  2. a fejlesztési célú (tanműhely létrehozására és felszerelésére irányuló) támogatás esetében: a beruházás helyszíne (elmaradott/nem elmaradott térség), a vállalt tanulószerződéses létszám, az oktatni kívánt szakképesítések, az egy tanulóra vetített támogatási mérték, a fejlesztési program elemeinek indokoltsága, a vállalt önrész mértéke.

FeFi: Melyik tárcához kell az igényléseket benyújtani?

NGM Kommunikációs Titkárság: A támogatások igénylésének első lépése a kizárólag a nemzetgazdasági miniszter részére benyújtható szándéknyilatkozat elkészítése.

FeFi: Mikortól fogadják a támogatási kérelmeket?

NGM Kommunikációs Titkárság: A szándéknyilatkozatok a támogatásra vonatkozó 149/2012. (VII. 6.) Korm.rendelet megjelenése, azaz 2012 júliusa (és azzal egyidejű hatályba lépése) óta benyújthatók. (A képzési célú támogatás a Korm.rendelet megjelenését megelőzően is létezett, más jogszabályi keretek között.)

FeFi: Mennyi idő alatt születnek meg a döntések?

NGM Kommunikációs Titkárság: A támogatási folyamat időkeretei a vonatkozó kormányrendeletben rögzítettek. A szándéknyilatkozat benyújtását a miniszter válaszlevélben igazolja vissza a benyújtástól számított 30 napon belül, és a válaszlevélben állást foglal a támogatási kérelem benyújthatóságáról. A válaszlevél kézhezvételétől számított 1 éven belül benyújtandó támogatási kérelem – a támogatói döntés meghozatala érdekében – kormányülésre kerül beterjesztésre a szokványos államigazgatási eljárás keretében.

FeFi: Várhatóan mikortól indulnak ezek a projektek?

NGM Kommunikációs Titkárság: A vonatkozó Korm. rendeletben szereplő kétféle támogatási program közül a képzési célú 2003 óta létező forma, melynek feltételrendszerét újította meg a rendelet. Az ilyen típusú projektek esetében folyamatos átmenetet jelent az új rendelet megjelenése, így folyamatban vannak a korábbi jogszabályon és már az új rendeleten alapuló támogatások is.  A fejlesztési támogatást (tanműhely létrehozásának és felszerelésének támogatása) ebben a formában a rendelet hozta létre, a jogszabály hatályba lépése óta nyújthatók be támogatási igényt megfogalmazó szándéknyilatkozatok. Ilyen típusú támogatással kapcsolatban a jogszabály megjelenése óta több érdeklődő megkereste már a Minisztériumot, és előzetesen (szóban) jelezték támogatási igényüket is.

FeFi: Mekkora a költségvetési keret?

NGM Kommunikációs Titkárság: A támogatásra a forrás a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből, ezen belül is a „szakképzési és felnőttképzési támogatások” kiadási előirányzatából biztosítható.

Az alaprész feletti rendelkezési jogot a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter gyakorolja, egyben meghatározza az említett kiadási előirányzat felhasználási jogcímeit is. A 2012. évi kiadási előirányzatból erre a típusú támogatásra mintegy 2553 millió Ft keret áll rendelkezésre.

FeFi: Elképzeléseik szerint hány kérelem fog beérkezni?

NGM Kommunikációs Titkárság: A kétféle támogatás esetében körülbelül 10-10 új kérelem beérkezésével számolunk évente.

FeFi: Hány főt érinthet ez a támogatás előreláthatóan?

NGM Kommunikációs Titkárság: Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a képzésben részt vevő saját dolgozók előrelátható létszáma 1500–3000 között lehet évente. A fejlesztési (tanműhely) támogatás révén felvételre kerülő tanulószerződéses tanulók létszámnövekménye évi 500-1000 főre becsülhető.

FeFi: Meghatároztak régiós vagy ágazati preferenciákat?

NGM Kommunikációs Titkárság: Régiós és ágazati preferenciák jogszabályi szinten nem kerültek meghatározásra, azonban a Kormány egyedi döntés során tekintettel van ezekre a szempontokra is.

FeFi: A jogszabály 1. paragrafusában jelzett célok között történt-e forrásarányosítás?

NGM Kommunikációs Titkárság: Forrásarányosítást jogszabály nem ír elő. Ugyanakkor a miniszter saját hatáskörében – tekintettel az aktuális munkaerő-piaci és képzési folyamatokra – meghatározhat preferenciákat.

FeFi: A jogszabály 1. paragrafusában jelzett célokból többet is lehet választani, esetleg kombinálni egy projektben?

NGM Kommunikációs Titkárság: A kétféle (képzési célú és tanműhely) támogatás külön-külön és együttesen is igénybe vehető.

FeFi: A speciális helyzetű célcsoportok (hátrányos helyzetűek, kismamák stb.) kiemelt támogatásban fognak részesülni?  

NGM Kommunikációs Titkárság: Ilyen célcsoportok támogatásáról csak közvetett értelemben és csak a képzési támogatás esetében beszélhetünk. Tekintettel arra, hogy ezen (képzési) támogatást a munkahelyeket létrehozó vállalat kapja, így amennyiben a képzésben részesülő alkalmazottak (vagy egy részük) a 800/2008/EK bizottsági rendeletben meghatározott hátrányos helyzetűek vagy fogyatékkal élők csoportjaiba tartoznak, a vállalat részére nyújtható támogatás intenzitása (az elszámolható költségekre vetített állami támogatás mértéke) létszámarányosan magasabb.

FeFi: Elképzeléseik szerint inkább képzési vagy fejlesztést szolgáló projektek fognak beérkezni?

NGM Kommunikációs Titkárság: A már korábban is létezett képzési támogatás a létrehozott új munkahelyek, munkakörök betöltését segíti elő, az eddigi tapasztalatok alapján a nagyobb volumenű, magas szintű technológiai hátteret teremtő beruházások esetében. A fejlesztési (tanműhely) támogatás a tanulószerződéssel alkalmazott tanulók létszámának növelését, preferáltan a technológiaigényes, hiányszakmákra fókuszáló képzések színvonalának emelését, a valós munkahelyi környezetben zajló gyakorlati képzés elősegítését hivatott megteremteni.

Az interjút készítette: Vedovatti Anildo, újságíró