2016. június

2016. június

Újabb jelentős változás a felnőttképzésben: 2017. január 1-től a képző intézmények és képzési programok engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos ügyek már nem az NSZFH-hoz tartoznak.
A képzések indítására az ajánlattételi felhívás várhatóan augusztusban jelenik meg. Képzéseket csak azok a képzők tarthatnak, amelyekkel az Értékelő Bizottság (ÉB) jóváhagyásával a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) együttműködési megállapodást köt. Ennek pontos feltételeiről az NSZFH a honlapján nyújt tájékoztatást.
Mint arról a korábbiakban is szót ejtettünk, megtörtént az OKJ felülvizsgálata és módosítása. Felnőttképzésben a 2016. szeptember 1-től érvényes OKJ-t (szakképesítések, részszakképesítések, szakképesítés-ráépülések nevét, óraszámát) már ismerjük, de még mindig nem hirdették ki az új SZVK-kat és kerettanterveket.
Határidők és számok a felnőttképzésben

Különszám – 2016. június 29.

A törvénymódosítás a megjelenés napját követően, 2016. június 18-án lépett életbe. A törvénymódosítással együtt további jogszabályváltozások várhatóak.