2012. április

A pályázatok elbírálása a beérkezés sorrendjében történik, ezért lépéselőnybe kerülnek azok a vállalkozások, amelyek már most minden lehetséges dokumentumot előkészítenek, kijelölik, hogy melyik dolgozójuk, milyen képzéseken fog részt venni. 

Gyökeresen átalakul az Országos Képzési Jegyzék (OKJ). A jelenlegi 437 alapszakma és a mintegy 1300 szakképesítés kimenet helyett a tervek szerint 150-200 széles ismeretet nyújtó alap szakképesítés kerül kialakításra. Megszűnik a felsőfokú szakképesítés, az új alap-szakképesítésekhez azonban az eddigi rendszerhez hasonlóan még „rész-szakképesítések” és „szakképesítés-ráépülések” is kapcsolódhatnak (az „elágazás” viszont kikerül a rendszerből).  Az OKJ szabályozza majd, hogy mely szakmákat lehet kizárólag iskolai rendszerben és melyeket iskolai rendszeren kívül, vagy akár mindkettőben oktatni, nappali, levelező, távoktatásos vagy egyéb speciális munkarend szerinti képzésben. A felnőttképzésben az iskolai rendszerű képzés óraszámának 40-60 százaléka lesz kötelező.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkársága  közleményt adott ki „Pénzügyi Ágazati Szakképzés és Szabályozott szakmák” címmel.
A 2012. április 10-én kiadott közlemény teljes körűen tartalmazza az adott témához tartozó információkat. 

2012. április 4.

Végleges pályázati kiírás: Munkahelyi képzések támogatása, TÁMOP-2.1.3.A/B/C-12/1/2