Mihez járul hozzá?

Mihez járul hozzá?
Kormányzati elképzelések a szakképzési hozzájárulás felhasználásáról

A szakképzési hozzájárulásra kötelezett cégek esetében a saját dolgozók képzésére vonatkozóan az elszámolás egyszerűsödik, a rendszer ugyanakkor szigorodik annak érdekében, hogy a felhasznált összeg hatékonyan szolgálja eredeti rendeltetését, a szakképzés és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés támogatását. Megszűnik az a hátrányos korlátozás, ami a szakképzési hozzájárulás felhasználását a gazdálkodó szervezet méretétől tette függővé.

A kormány novemberben tárgyalja a szakképzési hozzájárulás felhasználásának újraszabályozását. A tervek szerint szakmacsoportonként meghatározott, a gyakorlati oktatás költségeit figyelembe vevő normatíva kerül bevezetésre. Megváltozik a Térségi Integrált Szakképző Központok és a felsőoktatási intézmények közvetlen támogatásának a lehetősége. Az így felszabadult összeg a fejlesztésekre fordítható ún. decentralizált keretet fogja növelni, és több pénz marad a tanműhelyekben folyó gyakorlati oktatás dologi, személyi kiadásainak támogatására is.
A kormányzati törekvések arra irányulnak, hogy ne lehessen támogatást kapni olyan képzésekre, amelyek nem kifejezetten a középfokú szak- és felnőttképzés céljait szolgálják.