2011. november

A szakképzési hozzájárulást a saját munkavállalói részére szervezett képzéssel teljesítő hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezeteknél folytatott felnőttképzéssel kapcsolatos ellenőrzések tapasztalatai

Az intézményeknek jogukban áll összeférhetetlenség esetén kifogásolni a szakértő személyét, és a jegyzőkönyvben rögzíteni azt is, ha a megállapításokkal nem értenek egyet.

A jelenleg érvényben lévő mintegy 25 milliárd forint támogatással kialakított moduláris OKJ rendszer átalakítása és szűkítése szükséges. A teljesen új alapokra helyezett szakképzési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter mindössze két napja, november 11-én nyújtotta be az országgyűlésnek.

November 1-jétől a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) munkatársai közalkalmazottakból köztisztviselőkké váltak. Az intézet fontos közfeladatot lát el, ez indokolja, hogy központi költségvetési szervként és központi hivatali jogállásban működjön tovább.

A Programirodák kiemelt feladatává tették az Új Széchenyi Terv operatív programok forrásainak népszerűsítését és a források elosztásának elősegítését.

A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 315/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet módosítása értelmében 2011. október 1-jétől a megyei munkaügyi központok illetékességi körébe tartozik. Ezért a felnőttképzési tevékenység megkezdésére, a felnőttképzést folytató intézmény adataiban bekövetkezett változásokra, és a felnőttképzési tevékenység megszüntetésére vonatkozó bejelentéseket a képző intézmény székhelye szerint illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani.

2011. november 8.

Új törvényjavaslatot terjesztett elő a múlt hét végén Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

2011. november 10.

A szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat vitája

2011. november 22.

Az Országgyűlés tegnap esti ülésén módosítás nélkül elfogadta a Szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztés támogatásáról szóló törvényjavaslatot.