2015. február

2015. február

2015. március 31-ig lehet az egyéb szakmai B) körös és a nyelvi C) körös képzési programokat benyújtani engedélyezésre úgy, hogy azokat nem valamely szakmai illetve nyelvi programkövetelmény alapján dolgozták ki. Az új eljárások megindításakor az intézmény kódot kap, amelyet az eljárási díj utalásakor fel kell tüntetni.
Jelentős változások lesznek a szakképzésben – jelentette be Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár azzal kapcsolatosan, hogy a kormány határozatban (1040/2015 (II. 10.) Korm. határozat) elfogadta a „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” című koncepciót. A tervek szerint az átállás a 2016-2017. tanévtől kezdődik, a jelenlegi szakközépiskolákat szakgimnáziumnak, a szakiskolákat pedig szakközépiskolának keresztelik át.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből egyedi miniszteri döntés alapján támogatás nyújtható képzésekre valamint tanműhelyek létrehozására és fejlesztésére is. A támogatás megítélésnek feltétele, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezett cégeknek legalább 18 hónapon keresztül biztosítaniuk kell a képzésben résztvevők foglalkoztatását.
A hatóság a kétévenkénti ellenőrzés során az intézmény működését az engedély megszerzésétől kezdődően annak teljes időtartamára vonatkozóan vizsgálhatja. A minőségbiztosítási rendszer megfelelőségét az intézménynek saját kezdeményezésre - szintén kétévente - külső minősítővel kell értékeltetnie.
Az intézmények folyamatosan engedélyeztethetnek újabb képzéseket. Számos esetben válhat kötelezővé, vagy egyéb okból indokolttá a képzési programok módosítása, érvénytelenítése is. A FeFi sablonjának segítségével könnyen áttekinthető az intézmény képzési programjainak rendszere.

Különszám – 2015. február 20.

Megjelent A nemzetgazdasági miniszter 4/2015. (II. 19.) NGM rendelete egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. A rendelethez több mint 500 oldalas melléklet tartozik.

Különszám – 2015. február 25.

A FeFi a legutóbbi különszámában hírt adott a 2015. február 20-án életbe lépett, összesen öt szakképzési és felnőttképzési rendelet módosításáról. A módosítás vaskos, 574 oldalas mellékletéből a FeFi most egy segédletben szakképesítésenként összefoglalta az OKJ-s képzések szakmai és vizsgakövetelményeire és az iskolai rendszerű képzés kerettanterveire vonatkozó változásokat.