2013. július

2013. július

A képző intézmények a működésükre és az általuk indítani tervezett képzéseikre az engedélyt több lépésben szerezhetik meg. Ennek megfelelően az igazgatási szolgáltatási díj nagymértékben függ a benyújtott képzési programok számától.
A FeFi a következő kérdést intézte a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz: A nem akkreditált intézmények indíthatják-e ÁFA-mentesen 2013. szept. 1 után a nem OKJ-s és nem általános nyelvi akkreditált programjaikat (vagyis azokat a képzéseket, amelyek nem tartoznak a törvény szerinti képzési körökhöz)?
A Munkaügyi Központ a FeFi érdeklődésére elmondta, hogy az új OKJ-s szakképesítések bejelentésére 2013. július 20. után lesz lehetőség. A hivatal tájékoztatása szerint az elektronikus nyilvántartást kell módosítani ahhoz, hogy az új, hétjegyű azonosítóval ellátott szakképesítéseket rögzíteni lehessen.
Felnőttképzési engedély, engedélyezett képzések, programkövetelmények, vagyoni biztosíték - többek között ezeket az új fogalmakat kell megtanulniuk azoknak a képzőknek, amelyek a 2013. szeptember 1-től hatályos törvény szerint folytatják a képzéseiket. Az alábbiakban ismertetjük a törvényben használt legfontosabb kifejezéseket.
A kormány honlapján található jogszabálytervezet 2013. július 18-ig véleményezhető. A rendeletet felterjesztő Nemzetgazdasági Minisztérium az észrevételeket a laszlo [pont] soosngm [pont] gov [pont] hu e-mail címen, illetve a 472-8706 telefonszámon várja.
21/2013. (VI. 18.) NGM rendelet, 1409/2013. (VII. 2.) Korm. határozat
Mint ahogyan a legutóbbi számunkban hírt adtunk róla (lásd: Újabb pályázati forrás képző intézmények számára a konvergencia régiókban - FeFi, június) a felnőttképzést folytató intézmények az új felnőttképzési jogszabályokra való felkészüléshez mintegy 3 milliárd forintnyi értékben pályázhatnak a várhatóan egy-két hónapon belül megjelenő kiírás alapján. A támogatható tevékenységek a következők: az új típusú engedélyezési rendszerre történő felkészülés, minőségbiztosítási rendszer bevezetése, projektmenedzsment feladatok ellátása, tájékoztatás, nyilvánosság, horizontális elvekre vonatkozó intézkedések, eszközbeszerzés.